Napelem pályázat közületeknek – KEOP 4.4
Alapvető cél és háttér-információ a pályázatról
A megújuló energiák (ilyen a napelem is) abszolút felhasználásának és arányának növelése egyaránt stratégiai prioritásként kezelendő, tekintettel arra, hogy Magyarország energia-felhasználásában részarányuk jelenleg viszonylag alacsony, és emellett a hazai fosszilis energiahordozókészlet és -termelés is korlátozott, így az ország importfüggősége az elsődleges (primer) energiahordozók (uránérc, földgáz, kőolaj) tekintetében nagyon magas, meghaladja a hazai energiaszükséglet 75%-át.
A KEOP egyik kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és az EU energiapolitikával – a környezeti szempontok érvényesítése a gazdasági fejlődésben. Ennek is feltétele a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználása, a társadalom és a környezet harmonikus viszonyának kialakítása, a hazai energiahordozó forrásszerkezet kedvező
befolyásolása a hagyományos energiaforrások felől a megújuló energiaforrások irányába való elmozdulás elősegítésével.
„Megújuló energia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő- és villamosenergia-, valamint biometán-termelés” elnevezésű konstrukció általános célja a kisebb környezeti terheléssel járó megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, ezen belül növelni a megújuló energiaforrásokon alapuló hő- és villamosenergia szerepét az összenergia felhasználáson belül és ezen keresztül csökkenteni a széndioxid kibocsátást.
A konstrukció elsősorban az együttműködő villamosenergia hálózatba termelő kapacitások kiépítését, másodsorban a sziget üzemmódban működő villamosenergia-termelő kapacitások kiépítését, tovább a földgáz hálózatba táplálható biometán termelést támogatja.
A konstrukció hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának,valamint a fosszilis energiafelhasználás csökkentéséhez, a megújuló energiák használatának uniós kötelezettségvállalásának teljesítéséhez, az importfüggőség mérsékléséhez, továbbá az önkormányzati célcsoport energiaköltségeinek csökkentéséhez.
A megújuló energiaforrások alkalmazhatóak hő- vagy villamos energia termelésére, illetve ezek együttes, kapcsolt előállítására, így az ilyen projektek megvalósulása a megújuló források szélesebb körű alkalmazását és nagyobb részarányát biztosítja, hozzájárulva a stratégiai célkitűzések teljesítéséhez, jól szolgálva ezzel az energetikai és a környezeti
fenntarthatóságot.
A konstrukció célja továbbá a megújuló energiaforrások kiaknázásának fokozására irányuló beruházások elősegítése vissza nem térítendő támogatás formájában. A konstrukció elsősorban kis-közepes méretű projekteket támogat a pályázati útmutató D2. pontjában meghatározott támogatási mérték és a kedvezményezetti célcsoport és a regionális térképtől függően 30-70 % (ún. jövedelemtermelő projekt esetében 10-70%) mértékben.
Jelen kiírásban a pályázatok egyfordulós kiválasztási eljárás keretében kerülnek kiválasztásra.
Ennek lényege, hogy a pályázónak egy részletesen kidolgozott projektet (pályázati adatlap és megvalósíthatósági tanulmány, valamint egyéb kötelező mellékletek) szükséges benyújtani, mely alapján születik döntés, és támogatás esetén ezen projektjavaslat alapján valósítható meg a projekt.
Letölthető dokumentumok:
- Pályázati felhívás és útmutató (pdf, 532 kB) (Feltöltve: 2009-08-17)
- Pályázati adatlap (doc, 557 kB) (Feltöltve: 2009-09-07)
- Pályázati adatlap útmutató (pdf, 95 kB) (Feltöltve: 2009-09-07)
- Útmutató a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez – Normál (doc, 337 kB) (Feltöltve: 2009-08-17)
- tmutató a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez – Egyszerűsített (doc, 279 kB) (Feltöltve: 2009-08-17)
- Útmutató a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez – Jövedelemtermelő (doc, 335 kB) (Feltöltve: 2009-08-17)
- Költségvetési tábla (xls, 110 kB) (Feltöltve: 2009-08-31)
- Támogatási intenzitás-számítási útmutató (xls, 69 kB) (Feltöltve: 2009-03-11)
- Támogatási intenzitás számítási mellékletek (xls, 91 kB) (Feltöltve: 2009-03-16)
- Belső megtérülési ráta számítási útmutató (xls, 80 kB) (Feltöltve: 2009-03-11)
- Energetikai melléklet (xls, 175 kB) (Feltöltve: 2009-08-17)